2016. feb 20.

Nyelvtanulás kisgyerekkel

írta: NyelvTanár
Nyelvtanulás kisgyerekkel

Szociológusok és munkaerőpiaci szakértők egyetértenek abban, hogy a nők szülési szabadság utáni visszatérése a munkaerőpiacra jelentősen függ attól, hogy az otthon töltött időben képezték-e magukat, illetve lépést tartottak-e a szakmájuk változásaival. Ez különösen igaz abban az esetben, ha idegen nyelvet használsz a munkád során, ugyanis 2-3 éves kihagyás alatt jelentősen visszaeshet a nyelvi szinted. Aki pedig korábban nem használt idegen nyelvet a munkahelyét, annak is sokat javulhat a munkaerőpiaci pozíciója egy (vagy egy újabb) nyelvtudással. 

Ugyanakkor a kisgyerekkel otthon töltött idő meglehetősen paradox időszaka egy nő életének: van is ideje és még sincs.

Ez az érzés elsősorban abból adódik, hogy ugyan van (némi) szabadidő, de az anya mégsem ura a saját idejének, állandóan rendelkezésre kell állnia a kisgyerek számára. Gyakran hallom azt kismamáktól, hogy nem tudják elképzelni, hogyan tanulhatnának nyelvet, hiszen nem oldható meg, hogy eljárjanak nyelviskolába vagy magántanárhoz

baby-921293_1280.jpg

A következőkben azoknak szeretnék tippeket adni, akikben az elhatározás már megszületett, és a nyelvtanulás olyan módját keresik, ami baba- és nem utolsósorban anyabarát

1. Léteznek már olyan nyelviskolák, melyek kifejezetten a kismamákat célozzák meg délelőtti óráikkal, és gyermekfelügyeletet is biztosítanak a nyelvóra idejére, ez azonban még nagyon ritka.

2. Más nyelviskolák on-line valós idejű nyelvórákat kínálnak, ami azt jelenti, hogy adott órarend szerint egy "virtuális tanteremben" zajlik az óra. Azt leszámítva, hogy fizikailag nem vagytok egy helyen, minden más szempontból viszont klasszikus nyelviskolai óráról van szó.

3. Ha nem akarsz/tudsz egy nyelviskola időbeosztásához igazodni, de oktató által vezetett nyelvtanulási módot keresel, akkor a Skype-on tartott magánórák jelenthetik a megoldást. Ilyenkor előzetesen egyeztetett időpontban foglalkozik veled a magántanár, de nem kell más diákokhoz és a nyelviskolához alkalmazkodni, így ez lehet akár este 9-től is. Ráadásul, mivel csak hozzád igazodik a tanár, ha közben fel kell állnod megetetni a kicsit, akkor se történik semmi gond.

student-849825_1280.jpg

4. Számos nyelviskola kínál on-line nyelvtanfolyamot, aminek keretében vagy heti rendszerességgel érkeznek e-mailben a leckék, vagy egy elektronikus felületre belépve a saját ütemedben tudod elvégezni a feladatokat. Sok helyen arra is van lehetőség, hogy itt is igénybe vegyél oktatói kíséretet, ami azért jó, mert el tudod küldeni a fogalmazásaidat, illetve szóbeli alkalmakon tudsz beszélgetni az oktatóval. 

És még néhány ötlet:

5. Rengeteg ingyenes hanganyagot le lehet tölteni, ezeket bármikor hallgathatod, akár otthon legózás közben, akár a hosszú babakocsis séták alatt. 

6. Keress a közeledben olyan anyukát, aki ugyanazt a nyelvet szeretné gyakorolni, és hetente egyszer beszélgessetek idegen nyelven, amíg a kicsik homokoznak. 

childhood-71651_1280.jpg

7. Kereshetsz olyan partnert is, akivel nyelvcserében tudnátok együttműködni: te angolul tanítod őt, cserébe ő németül tanít téged. Gyerekek jelenlétében ez persze nem lesz olyan hatékonyságú, mint nélkülük, mert óhatatlanul megoszlik a figyelmetek, de gyakorlásra mindenképp jó.

8. Használj nyelvtanuló applikációkat (Duolingo, Memrise, Busuu stb.)! Ezektől ugyan az nem várható el, hogy egy teljesen idegen nyelvre megtanítsanak, de nyelvgyakorlásra, szókincsbővítésre teljesen jók. 

9. Olvass idegen nyelvű honlapokat, könnyített olvasmányokat!

possible-953169_1280.jpg

Látod, ha megvan az elhatározás, akkor már nem is olyan nehéz megoldást találni :) 

Ha tetszett a poszt, kérlek, nyomj egy tetsziket és/vagy egy megosztást! 

Szólj hozzá

nyelvtanulás kismama kikapcsolódás szövegértés nyelvgyakorlás