2016. jan 24.

Sanghaj vagy Oslo - nyelvvizsga kisokos

írta: NyelvTanár
Sanghaj vagy Oslo - nyelvvizsga kisokos

A nyelvtanulók jelentős részének egyik (de remélhetőleg nem az egyetlen) célja, hogy előbb-utóbb letegyen egy nyelvvizsgát. Van, akinek a felvételihez, a diplomához, az előléptetéshez, a fizetésemeléshez van szüksége rá, másnak csak azért, hogy egy papírral is bizonyítsa önmagának, hogy tud egy idegen nyelvet. A következőkben röviden összefoglalom, hogy milyen szempontok szerint érdemes kiválasztani azt a nyelvvizsgát, amelyre jelentkezel.

1. Egynyelvű vs. kétnyelvű

Ahogy az elnevezések is mutatják, a nyelvvizsgák egyik nagy csoportjába az egynyelvű nyelvvizsgák tartoznak, ezeket hívják még nemzetközi vizsgáknak is. A teljes vizsga az adott idegen nyelven zajlik, ennél fogva nincs semmilyen olyan feladat, amelyben a magyart használnod kellene. A kétnyelvű vizsgákon a magyar nyelv is szerepet kap, általában fordítás (közvetítés), idegen nyelvű szöveg magyar nyelvű tömörítése, vagy idegen nyelvű szöveg alapján magyar nyelvű kérdésekre adott válaszok formájában. Vannak olyan nyelvvizsgák, melyek kizárólag egy- vagy kétnyelvű formában tehetők le, míg mások mindkét formában választhatók (pl. BME, Euro). Mivel a két vizsgatípus között a fordítási/közvetítési feladat jelenti az egyetlen különbséget, érdemes felmérned, hogy hogy megy ez a vizsgarész. 

2. Államilag elismert?

A magyar állam bizonyos nyelvvizsgarendszereket elismer, azaz akkreditál, míg másokat honosítás útján lehet elismertetni. Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központjának honlapján meg tudod nézni, hogy melyek az akkreditált vizsgák, illetve melyeket lehet honosítani. Azt, hogy számodra van-e jelentősége az akkreditációnak, elsősorban az dönti el, hogy milyen célból akarod letenni a vizsgát. Ha továbbtanuláshoz, állami ösztöndíjhoz, diplomához, doktori felvételihez vagy a közszférában betöltendő álláshoz van rá szükséged, akkor elengedhetetlen, hogy vagy államilag elismert vizsgarendszert válassz, vagy honosítsd a vizsgádat. Ha viszont külföldi továbbtanuláshoz, ösztöndíjhoz, álláshoz vagy multinacionális vállalatban betöltendő pozícióhoz szeretnél vizsgát tenni, akkor valószínűleg nincs jelentősége az akkreditációnak. Mielőtt azonban vizsgarendszert választasz, mindenképp tájékozódj, hogy mik az elvárások!

empty-314554_1280.jpg

3. Rész- vs. komplex vizsga 

Ez a korábban A, B és C típusú nyelvvizsgaként ismert felosztás. Vagyis komplex vizsgának az számít, amely legalább 4 készséget (szóbeli szövegértés - alias "magnóhallgatás", szóbeli kifejezőkészség, írásbeli szövegértés, írásbeli kifejezőkészség - alias "fogalmazás" vagy "levélírás") mér. Részvizsgának az számít, amely vagy csak a szóbeli, vagy csak az írásbeli készségeket méri. Nem minden nyelvvizsgarendszer kínál részvizsgákat, erről is érdemes tájékozódni a választás előtt. A részvizsga előnye lehet, hogy külön-külön tudsz koncentráltan készülni az egyes készségekre, viszont sok időt nem érdemes kihagyni a két vizsga között, mert az írásbelire megtanult nyelvtant természetesen a szóbeli beszélgetésen is használnod kell. 

4. Hol, mikor?

Minden nyelvvizsgarendszer saját vizsganaptárral rendelkezik, ebben fel vannak tüntetve az adott évben választható időpontok. Érdemes a naptárt alaposan áttanulmányozni, mert alap- és felsőfokon nem minden időpontban lehet vizsgázni. Ugyanez igaz a vizsgahelyekre is. Ha konkrét határidő lebeg a szemed előtt, akkor az is döntő lehet, hogy melyik vizsgarendszer kínál alkalmas időpontban vizsgát. Ezen kívül a vizsgahelyen arról is tudnak tájékoztatást nyújtani, hogy mikorra lesz meg az eredmény, és esetleg tudnak-e a vizsgabizonyítvány megérkezése előtt igazolást kiállítani. A helyszíneknél pedig az árba azt is érdemes belekalkulálni, hogy esetleg nem tudsz a lakóhelyeden vizsgát tenni, hanem más városba kell utaznod érte. 

test-986769_1280.jpg

5. Szótárhasználat

Mielőtt jelentkezel egy vizsgára, érdemes alaposan utánanézni, hogy használható-e nyomtatott szótár a vizsgán, és ha igen, akkor mely vizsgarészeken. Ha nem használható, az sem kell, hogy elvegye a kedved, de jó, ha előre fel tudsz készülni a helyzetre, hogy ne a helyszínen szembesülj vele. 

6. Kiadványok, felkészítő tanfolyam

Végül, de egyáltalán nem utoljára, mert talán a legfontosabb szempont szerintem az, hogy elérhetőek-e az adott nyelvvizsgához a felkészülést segítő tananyagok. Mivel minden vizsga más és más felépítésű, mások a ponthatárok, az egyes vizsgarészekre adott időhatárok, a különböző részek súlyozása, ezért nagyon sokat segít, ha konkrétan az adott nyelvvizsgára tudsz készülni. Egy kedves tanítványom nemrég azzal fordult hozzám, hogy készüljünk párhuzamosan két vizsgára, és erre csak annyit tudtam válaszolni, hogy nem ugyanazt pakolod a bőröndbe, ha Sanghajba vagy ha Oslóba utazol, igaz? :)

Ha tetszett a poszt, kérlek, nyomj egy tetsziket és/vagy egy megosztást! 

Szólj hozzá

nyelvvizsga